|
00000
|
| elégedett vásárló 2007-óta |



Ahogy visszatértünk a príma aszfaltra, újra bizonyíthatott a Dunlop – gyakorlatilag az indulás utáni pillanatokban már lenyűgözően tapadt, és ez nem afféle költői túlzás, tényleg meglepő az alkalmazkodóképessége. Ide kapcsolódik hát az egyik észrevétel, amire az elején utaltam, mégpedig az elképesztően rövid bemelegítési fázis.
Túlzás nélkül állíthatom, szinte nincs is melegedési idő, elindulás után egyből munkára fogható a SportSmart! Biztosra veszem, hogy ilyet eddig még egy abroncsnál sem tapasztaltam, egészen lenyűgöző, amit a Dunlop boszorkánykonyhájában kotyvasztottak.
Jóllehet, már reggel 20-22 fok volt, de ez mit sem von le a mérnökök érdemeiből, nem üres szóbeszéd, amit a beharangozóban ígértek, sőt szó szerint igaz – a szépen megfogalmazott sajtóanyag még soha nem állt ilyen közel a valósághoz.
Muszáj hát megemlítenem, hogy amíg tökéletes minőségű aszfalton szinte páratlan az új SportSmart 2, addig a nyomvályúk és a hosszirányú barázdák – vélhetően az új, csúcsosabb profil miatt – az átlagosnál jobban megvezetik a gumit, rendesen befolyásolva a kormányzást, mégpedig olyan mértékben, amit szintén nem tapasztaltam más típussal.
Kellemeset a hasznossal – gondoltam, így a megkésett nyaralásunkat összekötöttem egy európai hágó-túrával, hogy párom, aki még nem látta az ikonikus látványutakat, kicsit belekóstoljon a valódi szerpentinezés élményébe. Nem mellesleg ez azért is jó ötletnek tűnt, mert így a környező országok legjobb aszfaltcsíkjain tehettem próbára az egyre inkább szívemhez növő SportSmart 2 Maxot…
Klagenfurt után volt egy rövid zivatar, itt szándékosan kerestem a tócsákat, a nyomvályúkban összegyűlt, mélyebb vízátfolyásokat, de a SportSmart semmi jelét nem mutatta, hogy gondot okozna „neki” az egyre mélyülő víz – miként szárazon tökéletesen vizsgázott eddig, úgy esőben is jelest érdemel, a tempót növelve sem jelentkezett vízenfutás vagy bármilyen más, zavaró reakció.
Másnapra terveztük a Grossglocknert, de sajnos a hóhelyzet miatt lezárták az utat, pedig igazán nagy kedvem lett volna igazán durva körülmények között, akár fagypont közeli hőmérsékleten is kicsit vallatóra fogni a Dunlopot, hiszen a sportgumik köztudottan egyik legnagyobb ellensége a farkasordító hideg, itt derül ki igazán, mennyire univerzális egy abroncs. ... A SportSmart tette a dolgát, az egyetlen negatívum, miről már legutóbb írtam, a hosszanti bordák zavaró hatása most már egyszerűen megszokottá vált – tudatosan készülök rá, hogy kanyarban a felmarások, nyomvályúk kissé megtáncoltatják a Hondát, mióta a Dunlop van fent.
A csúcshoz közeledve egyre inkább érzem a metsző szelet, majd ahogy felérünk, drasztikusan csökken a hőmérséklet: mínusz két fokot (!) mutat a kijelző. Nesze, kellett nekem hidegért rimánkodni, most aztán megkaptam… Nos, ha már így alakult, tempót váltok, és hamar el is érem az abroncs határait: kigyorsításokon táncol a CBR fara, fékezésnél sincs az a megingathatatlan tapadás, mint akár 10-15 fokban, de ez aligha felróható a Dunlop mérnökeinek – egy ilyen sportgumit az utcai motorosok és a pályázók jellemző hőmérsékleti tartományára, 15-30 fokra kell belőni, és ott tényleg tudása legjavát nyújtja.
Újra itthon vagyunk, elégedetten nézegetem a gumit. Ahhoz képest, hogy egy kimondottan puha, másodpercek alatt bemelegedő sportgumi, és ezúttal jórészt autópályán használtam, ráadásul nyakig pakolva, egészen minimális a kopás, nagyon meglep, amit a kijelzőn látok, és rettegett „kockásodás” se látható rajta, az autópályaél egyáltalán nem látszik.
Újabb kétezer kilométer, tehát összesen 2700 után 4,11 mm a hátsó közepén, a szélén 3,33. A tapasztalatokat és a méréseket összesítve bátran mondhatom, ismét egy univerzális sportabroncshoz van szerencsém. Bátran bevethető nagytestű sportgépeken is, bírja a gyűrődést, ha igazán durva a tempó vagy a terhelés, de a tartósságára sem lehet panasz.
Végre beköszöntött a szezon, így – ígéretünket betartva – tovább folytattuk a Dunlop sportabroncsának tesztjét, és ellátogattunk a legközelebbi pályára…
Kiszemeltünk a Kakucs-ring lett, ahol a szokottnál nagyobb tömeg és kifejezetten meleg idő fogadott minket. Az első kört – szokás szerint – óvatosan tettem meg, de tudtam, hogy ennél hidegebb időben sem volt gond a tapadással az első kilométereken sem, szóval tényleg csak az óvatosság vezérel. A második körben aztán úgy gondoltam, hogy itt az ideje egy kicsit jobban erőltetni a dolgokat, szabadjára engedni a lovakat, már amennyire ezen a kicsi, az XX-nek kimondottan szűk pályán lehetséges.
Fura, de úgy érzem, most először sikerült fogást találni a SportSmarton, ugyanis a gyors balosban kigyorsítva egészen enyhe szitálást éreztem kemény kigyorsítás közben. Mégsem melegedett fel? Esetleg poros volt az aszfalt? Mire ezeket végiggondoltam, máris jött a következő ív, és megismétlődött a jelenség, vagyis a poros aszfaltot mint kifogást el is felejthettem…
Rendben, kicsit visszább veszek a tűzből, hagyok még egy-két kört a technikának. Úgy tűnik, ez hat, ugyanis a harmadik-negyedik körben akárhogy feszegetem, próbálgatom egyre bátrabban a kanyarokat, ismét ugyanaz a lenyűgözően magabiztos tapadás „köszönt”, amihez tavaly ősszel az Alpok szerpentinjein már hozzászoktam.
Nincs mese, a Dunlop SportSmart 2 MAX teszi a dolgát, nem is akárhogy. Szépen terelem egyik ívről a másikra, de forszírozott tempónál sincs nyoma bizonytalanságnak, s a szitálás is teljesen megszűnt. Jöhetnek az egyre húzósabb féktávok, ahol csak akkor érzek minimális felegyenesedési hajlamot, ha az íven, hirtelen marok a fékkarba, de ez sem vészes, semmi olyan, ami belerondítana az élménybe.
Az már csak hab a tortán, hogy ez a briliáns tapadás átlagon felüli futásteljesítménnyel társul, tudniillik, már közel 4400 kilométert megtettem a SportSmartokon, de a kivételesen laza túratempónak – és a sok kanyarnak – köszönhetően alig változott a mintamélység – hátul középen 3,85 mm-t mértünk, vagyis immáron szinte bizonyos, hogy egy újabb nyolc-tízezres futásteljesítményű abroncshoz van szerencsénk.
Már alig várom, hogy újra nekivágjunk a hegyeknek, és ismét az Alpok lankáin folytatódjon a teszt – ígérem, arról is részletesen beszámolok!


(személyes átvétel esetén is add le a rendelést)
Terrex Kft,, 4031 Debrecen, István út 112
![]() |
Motorgumi Szakértő Email: szabo@r17.hu |
![]() |
Technikai kérdések Email: soltesz@r17.hu Mobil: +36 (30) 440 5161
|
![]() |
Szállítási és számlázási információk Email: lorincz@r17.hu Mobil: +36 (30) 299 5169
|